mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

A hosszú XVIII. század

Buda 1686-os fölszabadításával új korszak köszöntött a magyarságra. Igaz, hogy a török félholdat a Habsburg kétfejű sas váltotta a hatalomban, és az is igaz, hogy a török csak a század végére takarodott ki végleg és teljesen magyar földről, a legfontosabb mégis az volt a történetben, hogy a másfél évszázados három részre szakadt állapot megszűnt, a nemzet újra egyesülhetett.

 

 A katonai béke ugyan eljött, de a társadalmi békére még évtizedekig kellett várniuk a kunoknak, jászoknak. Az osztrák birodalom felhalmozódott adósságai csökkentésére 1702-ben elzálogosította a Jászkunságot. Az új tulajdonos, a Német Lovagrend még be sem rendezkedett, amikor kitört a Rákóczi-szabadságharc. Rákóczi oltalomlevélben szavatolta a jászkunok szabadságát. A Fölső-Kiskunság és a Dunamellék falvai is a fejedelem pártjára álltak. Rákóczi és Bottyán generális a hadmozdulatok során többször megfordult vidékünkön.

A szatmári béke után a Lovagrend igyekezett berendezkedni a Jászkunságban. Az itt élők azonban kezdettől fogva küzdöttek ősi jogaikért, a rájuk váró jobbágysors ellen. 1715-ben az országgyűlés hozzájárult, hogy saját költségükön megválthassák szabadságukat. Közben a Lovagrend túladott a Jászkunságon. Végül 1745-ben mégis sor került a megváltásra, az úgynevezett redempcióra. Ezt követően megszerveződött a Jászkun Hármas Kerület sajátos önkormányzata, önigazgatása. Ez a közjogi különállás egészen 1876-ig érvényben volt. Az önállóság gazdasági hátterét a részleges földközösség, valamint a tartós konjunktúrára támaszkodó rideg állattartás biztosította.

A XVIII. század második felének hosszú, gyarapító békeidőszaka, és a mezőgazdasági konjunktúra hatására mindinkább megerősödtek, lassanként sorra mezővárossá fejlődtek a jászkun települések. A Fölső-Kiskunságban elsőként Kunszentmiklós lett mezőváros, 1794-ben.

A hódoltságot és a rác pusztítást túlélt dunamelléki falvak is békében gyarapodhattak a század folyamán. A legtöbb gondot, veszteséget ebben az időben a járványok, árvizek és tűzvészek okozták. A legtöbb település jobbágyai a földesurukkal kötött bérleti szerződés alapján művelték falujuk határát. Ezen a helyzeten a Mária Terézia által bevezetett úrbérrendezés sem változtatott. A dunamelléki falvak gazdálkodásmódja hasonlított a fölső-kiskunsági településekéhez, de a Dunnamelléken hamarabb csökkent a  külterjes állattartás jelentősége, és nőtt a földművelés, a szőlő-gyümölcs- és kertkultúra szerepe.

A viszonylagos politikai és gazdasági béke ellenére sem volt nyugalom, mert közel háromnegyed évszázadon át zajlott vidékünkön is a vallásháború. A katolikus egyház a bécsi udvar hathatós támogatásával erőszakosan lépett fel a protestáns felekezetekkel szemben. Számos eszközzel akadályozták az itteni reformátusokat is vallásuk szabad gyakorlásában, üldözték papjaikat. A nép passzív, de szívós ellenállása, a hitükhöz való állhatatos ragaszkodás végül eredményes volt: II. József trónra lépése, majd a türelmi rendelet kibocsátása után enyhültek, ha meg nem is szűntek teljesen a szankciók.   

 

Bővebben

Share