mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

A falu népe, miként a magyarság az ideiglenes határokon innen és túl, nehezen ocsúdott a háború veszteségeiből: még 1920-ban is szállingóztak haza a volt hadifoglyok, és hozták a híreket azokról, akik örökre ottmaradtak Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum, az országcsonkító döntés következményei károsan hatottak az új határoktól távoli Kunszentmiklós életére, jövőjére is. Trianon nem csak újsághír volt, hiszen ide, az ország közepére is jutottak vagonlakók, és menekült családok az elszakított területekről. Még egy új, eddig ismeretlen járvány, a spanyolnátha is végigsöpört a bénult, gyászba borult országon 1920-ban, s a kór természetesen elérte Szentmiklóst, s szedte az áldozatait itt is.

Kunszentmiklós – nagyjából stagnáló, 8000 körüli lélekszámmal – a két világháború között is járási székhely maradt, nyolc község tartozott a szentmiklósi járáshoz. A település most megint választókerületi székhely volt. Az országos nagypolitika leginkább a képviselőválasztások idején köszönt be. A rövid, kétéves ciklusra 1920 februárjában a kisgazda színekben indult Szabó Balázs alsónémedi református lelkészt választották meg. Két évvel később a kormányzó Egységes Párt színeiben induló, Szentmiklóson élő erdélyi menekült, Mokcsay Zoltán nyert, akit 1926-ban az Ébredők fajvédő pártját képviselő Héjjas Iván váltott.

Mindkét választáson indult Kelemen Gergely egykori professzor unokája, Kelemen Mór fia, a fővárosban működő Kelemen Kornél ügyvéd is, aki Zsámboki Lajos gimnáziumi tanár, lapszerkesztő hathatós támogatásának köszönhetően 1931-ben végre befutott, kormánypárti színekben. Ezt a győzelmét azután öt év múlva megismételte.

A lakosságnak több mint kétharmada élt még a két világháború között is a mezőgazdaságból, ám legalább egynegyedük ekkor már mezőgazdasági napszámos és cseléd volt. Továbbra is 30% körüli volt a tanyai népesség aránya. A birtokmegoszlásban ugyan nagy szélsőségek nincsenek, de a jellemző típus a kisbirtok: 1935-ben a földtulajdon egyötöde oszlott meg 1 holdnál kisebb birtokok között, míg a hetven százalékuk 1 és 50 hold közötti volt. Huszonhárom gazdaság haladta meg a 200 holdat, és mindössze két birtok volt 500 holdnál nagyobb. A legnagyobb családi birtoknak a Baky família 1500 hold földje számított.

 

 

Városkép a református templom tornyából. Jobbra a városháza és a takarékpénztár épülete, előtte a piac, balra hátul a városi bolt és a gyógyszertár (ma posta),

 jobbra hátul a zsinagóga, leghátul a vízben álló alszögi Székalja

 

 

 

A gimnázium új épülete a tornateremmel a harmincas évek elején

 

Fölépült az akkor már koedukált katolikus polgári iskola melletti komplexum, amely gyülekezeti teremként, kultúrotthonként és tornateremként is szolgálta mind a katolikus felnőtt lakosságot, mind a fiatalokat. Közvetlenül az új gimnáziumi épület mellett elkészült a 200 m2-es, hajópadlós tornaterem, tízpercnyi járásra pedig az ugyancsak korszerű sporttelepet vehették birtokukba a diákok, akik saját kezük munkájával is nagymértékben hozzájárultak a pálya kialakításához. Ez egyébként a második sporttelepe volt Kunszentmiklósnak, miután 1925-26-ban elkészült az Epreskertben a Levente Sportegyesület pályája. Ugyancsak a harmincas évek közepén megnyílt a 33 m-es, versenyek rendezésére is alkalmas sportuszoda. A ma tanuszodaként működő medence jelentőségét növeli, hogy itt, az Alföld közepén korábban tömeges volt az úszni nem tudás a fiatalok és az idősebbek körében is.

Első virágkorát élte a két háború közt a sportélet a településen. A bázist a gimnazista és az iparos fiatalok mozgásigénye biztosította, az országosan is kiemelkedő színvonalú létesítményi hátteret a két sporttelep, a két tornaterem és a sportuszoda. A falusi fiatalok, főleg az iparosok, kereskedők és a vasutasok körében elsősorban a labdarúgás volt népszerű, a harmincas évek közepén a legendás „Vörös Ördögök” alkalmanként több száz néző előtt vitte diadalra a falunak a kun hagyományokból eredt kék-fehér színeit. A megye nagyobb városai is vereséggel voltak kénytelenek távozni az „Epresből”.

A gimnáziumban egy legendás tornatanár, id. Miklóssy János előbb atlétikában, majd úszásban is maradandót alkotott. Tömegesítette az iskolai sportot, így érte el, hogy egy évtizeden át többször is az ország első három iskolája közé került a gimnázium atlétacsapata. Háromszor nyerték el a legjobbnak járó Szent Imre vándordíjat. Később az úszóival is országosan kimagasló eredményeket ér el Miklóssy, akiről az a „városi legenda” járta, hogy talán nem is tudott úszni. A tömegesítés mellett felnőtt válogatottakat is kinevelt a tanár úr: Csányi György végzős gimnazistaként lett válogatott atléta, majd az ötvenes években Európa-bajnok és olimpiai bronzérmes futó. Földessi Ödön ifjú, pályakezdő atlétaként nevelődött Miklóssy keze alatt, és  ő is ugyanolyan eredményeket ért el felnőtt atlétaként, mint Csányi, de ő távolugróként. Józsa Sándor az érettségi után lett úszóválogatott, ő azonban fiatalon odaveszett a világháborúban. Nem véletlen, hogy a negyvenes évek elején megkapta „Az ország legjobb tornatanára” kitüntető címet, hogy nemcsak az eredményeivel volt tele a sportsajtó, hanem 1944 tavaszán bekövetkezett halálakor az egész magyar sporttársadalom gyászolta őt.

A kunszentmiklósi sportsikerek feltételeinek megteremtésében szerepet vállalt az itteni származású dr. Kelemen Kornél ügyvéd, a választókerület képviselője. Segített a létesítmények költségeinek megszerzésében, és mint az Országos Testnevelési Tanács (OTT) elnöke, és a berlini magyar olimpiai csapat első számú vezetője, szervezte a magyar élsportolók kunszentmiklósi szerepléseit a létesítményavatókon és egyéb bemutatókon. 

Virágkorukat élték a két világháború közt Kunszentmiklóson a különféle önszerveződő kisközösségek is. Nemük, életkoruk, társadalmi vagy felekezeti kötődésük, iskolázottságuk vagy iskolához tartozásuk, gazdasági érdekeik, foglalkozásuk, érdeklődésük szerint tömörültek a kisebb-nagyobb helyi egyletekbe, körökbe, klubokba, szövetségekbe és szervezetekbe. A különféle csoportosulások tucatjai alakultak és működtek, nyújtottak tartalmas együttlétet tagjaiknak, majd szűntek meg, alakultak át, olvadtak össze vagy szerveződtek újra a két háború közötti két évtizedben.

Egy részük még az előző században szerveződött, és nagy hagyományokkal rendelkezett, mint például a Polgári Olvasóegylet, a Gazdakör, az Ipartestület vagy az Iparos Dalárda. Más részük az új idők új szerveződéseként már az első világháború után alakult. Ilyen volt például a levente– és a cserkészcsapat, a Hangya- és a Tejszövetkezet, a tűzoltótestület és a sportegyesület, a galamblövő egylet és a vadásztársaság, a Jótékony Nőegylet és a Református Nőszövetség, a Frontharcosok Bajtársi Szövetsége és a Zsidó Szeretet Egyesület, a Szívgárda és a Stefánia anya- és csecsemővédő szövetkezet, a keresztyén Ifjúsági Egylet és a Katolikus Olvasóegylet. De még a tanyavilágban, Bábonyon, Bösztörön és Bodakúton is szerveződött önálló tanyai gazdakör.

Új kezdeményezés volt 1930-ban Kunszentmiklós csatlakozása a népi kultúra fölelevenítését célul kitűző Gyöngyös Bokréta mozgalomhoz. Gyenes István főszolgabíró segítette át az indulás nehézségein a helyi gazdákból és parasztmenyecskékből alakult táncos, énekes csoportot. A „bokrétások”, élükön Szappanos Lukács gazdával, járták a színpadon erőt és méltóságot sugárzó táncaikat, a söprűst, a sapkást, a törököst, és a „táncok táncát”, a kun verbunkost. Rendszeres fellépői voltak a harmincas években a szentmiklósi juhásznapoknak az Epreskertben, s a Szent István-heti ünnepi gáláknak a fővárosban, a Városi Színházban. Látványos táncukkal meghódították előbb a saját falujukat, majd az egész országot, s 1939 után a visszatért országrészeket. De eljutottak Nyugat-Európába, Londonba, Hamburgba, Bécsbe és Cannes-ba is. 1941-ben a szentmiklósi „bokrétás” férfiak álltak sorfalat az öngyilkossá lett miniszterelnök, gróf Teleki Pál ravatala mellett.

 

 

A szentmiklósi Gyöngyösbokréta férfi táncosai verbunkost járnak.

A kör közepén Szappanos Lukács

 

A helyi közélet fontos szereplője volt, s a kultúra terjesztését is szolgálta a nyolc év szünet után ismét megjelenő helyi hetilap, az 1926 decemberétől 1932. januárig élt Dunamellék – Kiskunság. A lap legfőbb mozgatója Zsámboki Lajos gimnáziumi tanár volt, a korabeli Kunszentmiklósnak meghatározó személyisége, közösségi, társadalmi és kulturális életének szervező-mindenese. Kevés csoportosulás akadt a föntebb soroltak között, amely körül ne bábáskodott volna Zsámboki tanár úr.

Kunszentmiklós csekély számú, de a helyi politikában és a közéletben mértékadó, vagy inkább hangadó elit rétegét a harmincas évek elejétől tartósan megosztotta egy tragikomikus elemekben is bővelkedő konfliktus, az úgynevezett kaszinói botrány. A hosszú és tekervényes történet mögöttes kirobbantójaként a politika húzódott meg. A kormányt támogató Egységes Párt helyi korifeusai csaptak össze az ellenzéki kisgazdákkal, 1930-ban a helyi, 1931-ben pedig a parlamenti választások ürügyén. Az előtérben viszont – egy nagyon is emberi becsületsértési, és az abból fölfújt lovagiassági ügy borzolta a kedélyeket, amelynek során a gimnázium egyik tanára párbajra hívta ki az igazgatót, a saját főnökét. A párbaj elmaradt, az ügy bekerült a Kaszinó Egyletbe (népszerű nevén az Úri Kaszinóba), ahonnan a választmány kizárta, vagyis „kigolyózta” a párbajt nem vállaló, s a józan észre hivatkozó igazgatót.

A Kaszinó tagsága, a település „úri közönsége” ekkor két táborra szakadt. Az igazgatót az egységes pártiak támogatták, élükön a „kampányfőnök” Zsámboki Lajos tanárral, a sértett kihívót pedig maga a kisgazdák helyi vezére, dr. Pongrácz Aladár ügyvéd. Pongrácz – kapcsolatai révén – a fővárosi bulvárlapokban íratott a helyi „politikai maffiát” leleplező cikksorozatot, Zsámboki viszont a maga szerkesztette helyi lapban rántotta le a leplet az ügyvédnek a szegény embereket kisemmiző, állítólagos ügyvédi praktikáiról. 1931 nyarán egy rendkívüli kaszinói közgyűlésen a két vezér összeverekedett, mire a táboruk élharcosai is követték őket, mintegy fél órán át zajlott a szentmiklósi „kaszinói csata”, amelyet követően a belügyminiszter és a főispán lépett közbe – egyszerűen föloszlatták az immár hetven éve békésen működő Kaszinó Egyletet. A szélesebb helyi közvélemény csak abban oszlott meg az ügy kapcsán, hogy melyik félnek volt igaza, abban viszont mindenki egyetértett, hogy közéleti pozíciójukhoz méltatlan módon viselkedtek, „levizsgáztak” a település vezetésére hivatott „urak”.

Az utórengések még éveken át érzékelhetők voltak, a gimnázium megítélése is romlott a tanári kart megosztó botrány miatt. Nyilván ennek a megítélésnek is köszönhető, hogy ifjú Miklóssy János gimnáziumi tanár, könyvtáros a saját merész ötletét megvalósítva 1938. január elsején megnyitotta a nagyközönség előtt a gimnázium nagykönyvtárát – természetesen az elöljárói engedélyével –. Ez a példátlan kulturális vállalkozás, a nyilvános gimnáziumi könyvtár, egy évtizeden át szolgálta nemcsak a helybeli olvasni vágyó nagyközönséget, hanem a környék településeinek olvasóközönségét is. Hónapról hónapra száz-százötven ember fizette be az egy pengő tagsági díjat, köztük értelmiségiek mellett tisztviselők, iparosok, parasztemberek is. A bevételből a könyvtáros korszerű könyvtárt fejlesztett, a legfrissebb könyvtermésből jó érzékkel válogatva az igényes és az olvasmányos műveket egyaránt. A legfontosabb talán az volt az egész vállalkozásban, hogy itt egymás kezéből vették át a könyveket azok a korábbi ádáz ellenségek, akik a Kaszinóban néhány éve még véresre verték egymást.

Ismét társadalmi béke lett Kunszentmiklóson, de megint nem sokáig. 1939-ben, a második világháború szeptember elsejei kitörése előtti hónapokban előbb a márciusban visszatért Ruténföld (a mai Kárpátalja) egyik faluját, Nagybereznát választotta testvértelepülésének Kunszentmiklós. A bereznaiak levélben köszönték meg a testvérséget, és éltették a magyar – ruszin barátságot. Májusban sor került az esedékes képviselő-választásra, amely érdekes eredménnyel végződött. Két ciklus után ekkor már nem indult Kelemen Kornél. Az átszervezett kormánypártot (Magyar Élet Pártja) a vecsei református pap, Molnár Lajos képviselte. A kecskeméti Beretvás István fajvédő programmal indult.  Pongrácz Aladár ügyvéd a Kisgazdapárt színeiben próbálkozott. Szoros küzdelemben Beretvás nyert Molnár és Pongrácz előtt.

Beretvás rövid működés után, 1940 februárjában betegsége miatt lemondott, s hamarosan meghalt. A pótválasztást Molnár fölényesen nyerte. A lelkész buzgó képviselőnek bizonyult. Első osztályra szóló ingyenjegyével mindig a harmadik osztályon utazott, és a vonaton Pesttől hazáig beszélgetett az emberekkel, ügyes-bajos dolgaikról. Többször interpellált ár- és belvizes témákban. A német megszállás, 1944. március 19.-e után visszavonult a politikától, a parlamenti munkában sem vett részt.

Ahogy az ország fokozatosan belesodródott a véres háborúba, már a szentmiklósiaknak is mind több okuk volt a gyászra. Jöttek a SAS behívók, s a férfiak mentek a frontra, majd egyre többen sebesültek meg, kerültek hadifogságba, tűntek el vagy haltak hősi halált. Az itthon maradottakat a csonka családok egyre nehezedő megélhetése, az 1944. márciusi német megszállás, a zsidók áprilisi deportálása, a mindennapossá váló légiriadók és a bombázások sújtották.

Októberben mind közelebbről hallatszott az ágyúszó, a hónap végén még kivégeztek öt katonaszökevényt az internátus udvarán. Ekkor már kiürítési parancs is volt, de a lakosság ezt nem hajtotta végre: ha félve is, maradtak az otthonaikban, hogy védhessék kis vagyonkájukat. Csak néhányan mentek el az utolsó pesti vonatokkal, főleg akik addigi politikai szerepük miatt okkal tarthattak a szovjet bevonulástól. November első napján a visszavonuló németek fölrobbantották a Bakér évszázados múltú, boltíves kőhídját. Rövid idő múlva pedig beértek a faluba az előrenyomuló szovjet hadsereg, a 2. Ukrán Front előőrsei.

A háborús emberveszteség mérlege több száz kunszentmiklósi hősi halott és zsidó áldozat.

 

 

 

Az 1990 szeptemberében fölavatott II. világháborús emlékmű (Markó Péter fotója)

Share