1945-től 1948-ig

November első napjaitól február közepéig, Budapest elfoglalásáig a Malinovszkij marsall irányította 2. Ukrán Front katonái tartották megszállva Kunszentmiklóst, majd áprilisig a 3. Ukrán Front parancsnokának, Tolbuhin marsallnak a törzskara állomásozott az Apostol Pál utcában. A gimnázium szovjet katonai kórház lett, a Szippankó utca elején álló Illyés házat pedig börtönnek használták az orosz csapatok. Ott raboskodott többek között egy ideig gróf Bethlen István volt miniszterelnök, mielőtt elhurcolták a Szovjetunióba, de ott tartottak fogva a gyanakvó szovjetek  két baloldali magyar írót, Asztalos Istvánt és Szabó Pált is.

A falu lassanként újraéledt. Először a malomban indult meg a termelés, hiszen civileknek, katonáknak egyaránt kellett a mindennapi kenyér. Decembertől már ismét megtartották a hetipiacot. Az iskolák is megpróbálkoztak a tanítás folytatásával. A gimnazisták – miután az épületben kórház működött – a fűtetlen református templomban gyülekeztek reggelenként, és egy-egy sarokban, meg a karzatokon folytak a rövidített szakórák a legfontosabb elméleti tantárgyakból.

Éledezett a politika is. A leginkább kompromittált jobboldali vezetők a front elől elmenekültek Nyugatra, így a baloldallal szimpatizálók kezdtek elsőként tájékozódni, szerveződni. A tél folyamán Kunszentmiklóson is megalakult a Kisgazda-, a Kommunista- és a Szociáldemokrata Párt, majd utóbb a Nemzeti Parasztpárt is. Még decemberben többen is elindultak a faluból a szerveződő pártok küldötteiként Debrecenbe az Ideiglenes Nemzetgyűlésre. Köztük volt két kisgazda küldött, dr. Mózes Sándor ügyvéd és a gimnázium fiatal tanára, dr. Csikesz Ferenc is, akiknek komoly nehézségek árán, nagyobb részt gyalogosan sikerült eljutniuk Debrecenbe. A többiek a közlekedési nehézségek miatt mind visszafordultak. Arról nincs információ, hogy Kunszentmiklóst és környékét hivatalosan képviselte-e valaki a Nemzetgyűlésen. A történethez tartozik az is, hogy a kisgazdaként útnak indult tanár néhány hét múlva már lelkes parasztpárti szimpatizánsként tért haza, és később, a párt helyi megalakulása után az ügyvéd is csatlakozott hozzájuk.

1945 tavaszára élénk, változatos politikai pezsdülés támadt a településen. A piactéren, a szabad ég alatt bontottak zászlót a demokratikus pártok, amelyek képviselőiből megalakult a Nemzeti Bizottság, továbbá a Földigénylő, a Termelési és az emberek (főleg az értelmiségiek) múltbéli viselt dolgait vizsgáló Igazoló Bizottság. A kisgazda G. Fülöp Imre lett a falu főbírája, a szociáldemokrata Kovács László pedig a főjegyző. Működött a közigazgatás, megszerveződött a közellátás. Megtörtént a földosztás, 2400 hold földet parcelláztak ki közel 300 igénylőnek. Április elsején kezdte meg működését a demokratikus rendőrség. Sorra alakultak meg a „nagyok” mintájára a fiatalok és a nők politikai hátterű szervezetei, megindult a sportélet, és a jó idő beköszöntével kinyitott az uszoda is. Szeptemberben már normális keretek között kezdődött az új tanév az iskolákban.

1945 nyarán-őszén gőzerővel folyt a kampányolás a novemberi nemzetgyűlési választásokra. Egymás után szervezték a pártok a választási gyűléseket, jöttek a pesti pártközpontokból a vezető politikusok. Közülük a legnagyobb név az MKP-t képviselő Nagy Imre földművelésügyi miniszter volt, aki szeptember végén látogatott a községbe. Az általános, titkos, listás választásokra 1945. november 4-én került sor. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült demokratikus pártok közül országosan 57 %-ot ért el a kisgazda párt. A szociáldemokraták és a kommunisták 17-17 %-ot szereztek, a Parasztpárté és az ellenzéki polgári demokratáké lett a maradék 9 %. A szentmiklósi arányok némileg eltértek az országostól: a községben a kisgazdák fölénye nagyobb volt (72 %), viszont az MKP és az SZDP csak 12- ill. 14 %-ot ért el.

A pártlistákon több szentmiklósi érdekeltségű jelölt neve is fölbukkant. A kommunisták Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei közös listáján szerepelt a Pestről Kunszentmiklósra került Beck Bertalan, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei listán pedig a Mezőtúron tanító, de itteni származású Jóború Magda. Egyikük sem jutott be a parlamentbe, bejutott viszont mind a három szentmiklósi kötődésű kisgazda jelölt: a két Pongrácz testvér, Aladár és Tibor, mindketten ügyvédek. Ők a választás időpontjában már pesti lakosok, de előtte közel két évtizeden át Kunszentmiklóson éltek. Pongrácz Aladár (1945-től pest megyei főispán) a két háború közt többször volt kisgazda képviselőjelölt, de most először jutott be a parlamentbe. A harmadik szentmiklósi listás kisgazda képviselő az itteni születésű és itt élő gazda és főbíró, G. Fülöp Imre volt.

A választások után a különböző bizottságok összetételében nem történt lényeges változás, megmaradt a paritásos arány, függetlenül a helyi eredményektől, és megmaradt posztján a főbíró és a főjegyző is. 1946-ban a „nagypolitikában” pozitív lépést jelentett a köztársaság február 1-jei kikiáltása, illetve az új forint bevezetése augusztus 1-jén, amellyel sikerült megállítani a gazdaságot megbénító, elképesztő mértékű inflációt. Érzékelhető volt ugyanakkor a felső vezetés körében a háttérben dúló ádáz politikai harc a Szovjetunió által támogatott kommunisták és a választást megnyerő kisgazdák között. Ez a harc őszre már nyíltan folyt, és kiterjedt a vidékre, így Kunszentmiklóson is: megpróbálták kiszorítani a hatalomból a tekintélyesebb helyi kisgazdákat. Folyt az ún. „B” listázás is, a demokrácia ellenségének bélyegzett köztisztviselők elbocsátása. Kunszentmiklóson egynegyedük került a „B” listára.

1947 elején a politikai harc a kisgazda párt földarabolására törő kommunisták „szalámi taktikája” révén tovább mérgesedett. Tavasszal a kisgazda főtitkárt Kovács Bélát előbb lemondatták, majd koholt vádak alapján a Szovjetunióba deportálták. Nyáron a hazaárulással vádolt kisgazda miniszterelnök, Nagy Ferenc emigrál. G. Fülöp Imre képviselő és főbíró mindkettejük mellett nyíltan kiállt Kunszentmiklóson. A kisgazda alkotmányvédők csoportjához csatlakozott. akik megpróbáltak ellenállni az MKP-nak, illetve a Kisgazda Pártot „fölszeletelő” politikájának. Ilyen körülmények között indult meg a nyár elején az augusztus 31-i nemzetgyűlési választásokra készülő pártok kampánya, vagy inkább ádáz politikai küzdelme.

Két nagygyűlést tartottak a faluban országosan ismert politikusok. Elsőnek jött, egy héttel a választás előtt, az alig egy hónapja megalakult Független Magyar Demokrata Párt elnöke, Balogh István katolikus pap, népszerűbb nevén „Balogh páter”. A politikailag ellehetetlenített FKGP középutas, polgári demokratikus szemléletű, „építő ellenzéki” szerepre készülő vezetői alapították az új pártot, és határozták meg a párt politikai irányultságát.

Balogh páter nagy sikerű beszéde után három nappal jött az MKP színeiben Jóború Magda. „Itt születtem és jól láttam, hogy a szegények, a napszámosok hogyan éltek. Azt szeretném, ha az ő életük jobb lenne, mint volt… A bügeieknek igenis joguk van a függetlenségre, önállóságra és gyermekeiknek a szebb és jobb életre.” – hangsúlyozta beszédében a szónok.

A kékcédulás választás néven elhíresült 1947-es magyarországi országgyűlési választásokat augusztus 31-én tartották. Az MKP nyert, de csak választási csalással, és az FKGP még így is meg tudta szerezni a második helyet. A harmadik SZDP, és a hatodik NPP a kommunistákkal és a kisgazdákkal közösen tömörült a kormánykoalíciót adó Baloldali Blokkba. Ez a formáció szerezte meg a voksok hatvan százalékát, míg a hat ellenzéki párt negyven százalékon állapodott meg. Ebből a pozícióból az MKP hozzáfoghatott a totális hatalomátvételhez, amelynek megvalósítási folyamata 1949 nyarára zárult le.

Kunszentmiklóson viszont markánsan eltért a végeredmény az országostól. Mintha itt nem működött volna a kékcédulás manipuláció, a kommunisták alig két százalékkal szereztek többet, mint két éve, és a harmadik helyen végeztek. Megelőzték őket a kisgazdák is, de a négy párti kormánykoalíció, a Baloldali Blokk nálunk 45 – 55 % arányban vereséget szenvedett az ellenzéktől. Az bizonyult döntőnek falunkban, hogy Balogh páter pártja, az FMDP itt 45 %-kal megszerezte az első helyet, a saját országos hetedik helyével szemben. A választásokat követően G. Fülöp Imre visszavonult a politikától, mivel nem került be a nemzetgyűlés tagjai közé. Bekerült viszont ismét a két Pongrácz testvér, Aladár és Tibor, valamint a kommunista párt listáján szereplő Jóború Magda. A következő év áprilisában Pongrácz Aladár, június végén pedig öccse, Tibor lemondott mandátumáról, a politikai helyzet alakulása miatti tiltakozásul.

Persze a választások után már Kunszentmiklóson sem voltak mérvadóak a tényleges erőviszonyok, itt is megkezdődött a teljes kommunista hatalomátvétel, miközben a helyi koalíciós pártok próbálták megmagyarázni a bizonyítványt, a csúfos kudarcot.  Abban pedig gyorsan megállapodtak, hogy a helyben abszolút többséget két ellenzéki párt itteni alapszerveit nem engedik megalakulni.

Az MKP a helyi Nemzeti Bizottság munkájának élére állt, hangadóként szervezte a Bizottság feladatait, elsőként 1848 centenáriumának megünneplését. Január elsején a kultúrotthonban (a volt gazdakörben) megtartották a községi nyitóünnepséget, ahol bejelentették, hogy március 15-én Petőfi mellszobrot akarnak avatni a piactéren, s ennek megvalósításához kérték mindenki anyagi segítségét. A fölöttébb aktív MKP tovább menetelt: szilveszteri- és farsangi bált rendeztek, a kettő közt nyílt pártnapot, majd márciusban közös 48-as emlékünnepélyt, áprilisban koalíciós pártnapot tartottak az SZDP-vel. Közben a Nemzeti Bizottság is megrendezte a március 15-i szoboravató centenáriumi ünnepségét, ahol Csikesz Ferenc mondott ünnepi beszédet, a diákok nevében szóló végzős Samu Mihály pedig több demokráciát kívánt az ifjúság számára.

A május elsejei községi ünnepen már együtt, közös jelszókkal és zászlókkal vonult a két munkáspárt az új Petőfi szobor elé, miközben a koalíciós partnerek, a kisgazdák és a parasztpártiak szervezetten nem is vettek részt a fölvonuláson. Ez az akció megelőlegezte azt, ami Kunszentmiklóson május22-én történt meg: a két munkáspárt kimondta az egyesülését, Magyar Dolgozók Pártja néven. 

Ezen a tavaszon finiséhez érkezett az iskolák államosítási előkészülete. 1945 és 1948 között a helyi egyházak is mind kétségbeesettebb küzdelmet vívtak iskoláik megtartásáért. A reformátusok 500 hold földjéből előbb még 100 holdat meghagyott az új hatalom, de később ezt a maradékot is elvette. 1946-ban mezőgazdasági szakiskola szervezéséről tárgyalt a presbitérium, aztán mégis a nyolc évfolyamos általános iskolát szervezte meg a gimnázium mellé. A katolikusok a reformátusokkal közös, ökumenikus általános iskolát szerveztek volna, de ez az ötletük nem valósult meg. 1948 tavaszán a demokratikus pártok még népi kollégium szervezéséről tanácskoztak a tanárok bevonásával, de a két munkáspárt, majd az MDP már gőzerővel (és kemény módszerekkel) agitált az iskolák államosítása mellett, végül néhány héttel később, június 16-án a teljes magyar iskolarendszert, benne az egyházi iskolákat is törvénnyel államosította a hatalom.

Ezt közvetlenül megelőzően, június 12-14-én a kommunista párt – az SZDP-vel tartott közös kongresszusán – kimondta a két párt országos egyesülését, a Magyar Dolgozók Pártja létrejöttét – természetesen egyértelmű kommunista hegemóniával.

Három évvel korábban, 1945 tavaszán elkezdődött egy kettős történet, amely a kulisszák előtt, a nyílt színen arról szólt, hogy a háború borzalmaitól, a félelemtől és rettegéstől megszabadult emberek, fiatalok és idősebbek kijöttek a szabadba, élni, dolgozni kezdtek újra, romokat eltakarítani és építeni. Újjáépítési versenyeken vettek részt és kiállításokat rendeztek, újraszervezték korábbi egyesületeiket, köreiket, újfajta szövetkezetekbe tömörültek, ismeretterjesztő előadásokat, gyermeknapokat, majálisokat rendeztek, könyvtárba, strandra, tánciskolába jártak és sportoltak. Műkedvelő előadásokon léptek fel és mások előadásain, meg országos hírű vendégművészek fellépésein ültek ott a nézőtéren. Egyszóval újra éltek.

Miközben a polgári politikai irányzatok erőfeszítéseket tettek a demokratikus kibontakozásra, a háttérben folyt az ádáz politikai harc, a pártok „ki kit győz le” vetélkedése a hatalomért. Itt már nem érvényesültek a tiszta demokrácia etikai normái, itt dzsungeltörvények „szabályozták” a küzdelmet, és a végén, 1948-ban az nyert, aki ebben a harcban a leghatékonyabban volt otthonos. Mire a nép rájött, hogy a politikusaik becsapták, kijátszották őket, nem volt visszaút. Új történet kezdődött az országban, új történet kezdődött Kunszentmiklóson is.

1948-tól 1956-ig

Az 1948-as politikai fordulat idejére Kunszentmiklóson is megtörtént a háborús károk elhárítása. Újjáépült a bakéri nagyhíd, kijavították a megrongált utakat, helyreállt a belső rend a gimnáziumban, ezután viszont néhány évig leginkább csak kisebb mezőgazdasági termelő beruházások, fejlesztések valósultak meg a településen. Közülük a legéletképesebb a mintegy tíz évet megélt gépállomás volt, míg a gyapot vagy a rizs termesztésére tett szovjet mintájú kísérletek zsákutcának bizonyultak.

A falu hagyományos társadalmi rendjében durva törést okozott a kuláklista fölállítása 1948/49-ben. A 15 (később 25) kataszteri hold felső birtokhatárral kuláknak nyilvánított gazdákra és családjaikra szigorú, gyakran teljesíthetetlen terménybeszolgáltatási kötelezettség hárult. A rossz minőségű szentmiklósi földeken olyan gazdák is fölkerültek erre a listára, akiknek nagy létszámú családjuk ellátása is szorgalmas munkájukba került évről évre, nemhogy terményfölösleget tudtak volna produkálni, ám a „beadás” őket is kötelezte. Ez volt a padlássöprések hírhedt időszaka, de az erőszakos terménybegyűjtésen túl szigorúbb büntetésekre is sor került, mint például a pénzbírság, katonai behívóparancs munkaszolgálatra, börtön. A kulákok gyermekei számára a továbbtanulás lehetősége is gyakran bezárult.

 A kulákkérdést egyértelműen gazdaságpolitikai kérdésnek tekintette az MDP, ugyanis a kuláksággal kapcsolatos kényszerintézkedések a hatalom számítása szerint a mezőgazdaság szovjet mintájú, szocialista típusú kollektivizálása felé terelték a parasztságot. 1949 és 1952 között Kunszentmiklóson is alakultak mezőgazdasági termelőszövetkezeti csoportok, főleg nincstelen, vagy néhány hold földdel rendelkező szegényparasztokból, ezek a szövetkezetek azonban különböző okok, így a tőke és a kellő szakértelem hiánya miatt vagy életképtelennek bizonyultak, vagy az állam támogatásait fölhasználva is éppen csak léteztek.

Kunszentmiklóson elsősorban a hajdani Kun Lisztán szereplő törzsökös, református redemptus családok utódai kerültek kuláklistára. Az 1950-es évek első felében ezek a családok sorra mentek tönkre, sokan abbahagyták az egyéni gazdálkodást, fővárosi ipari üzemekben vállaltak munkát, napi ingázással, vagy az épülőben lévő közeli Sztálinvárosban. Esetleg távolabbi gyárakban, bányákban dolgoztak, ahonnan legföljebb hetente, kéthetente jöhettek haza. Családok bomlottak így föl, mások végleg elköltöztek. Igen gyakran a gyermekeik próbáltak távolabbi helyeken boldogulni, alapítottak másutt családot, s az unokák már csak a szünidejük egy részét töltötték a nagyszülőknél. Ők gyakorlatilag már elvesztek a település számára. Így történhetett meg, hogy a több száz fős világháborús lélekszámvesztés után a következő két évtizedben is csökkent a lakosság száma Kunszentmiklóson, s még 1970-ben is alatta maradt az 1940-es lélekszámnak.

Az 1947-ben megválasztott országgyűlés nem élt tovább 19 hónapnál Az 1949. májusi választásokon már csak a Függetlenségi Népfront jelöltjei indulhattak, és az MDP mondta meg, kik lehetnek a jelöltek, így a választás formálissá vált, már tulajdonképpen választani sem kellett, csak bedobni az urnába a Népfront jelöltlistáját. A korszak helyi történetének feldolgozatlansága miatt nincs adatunk arról, hogy kerültek-e be kunszentmiklósi képviselők az  akkori országgyűlésbe.

Az új összetételű parlament kialakítását 1950-ben követte a tanácsrendszer kiépítése, ami viszont a helyi, területi önkormányzás lehetőségét szüntette meg. Átszervezték ekkor a megyerendszert is, Kunszentmiklós az új szervezésű Bács-Kiskun Megye északnyugati sarkába került, s továbbra is járási székhely maradt – egyelőre. 1950-ben csatolták el Tasskertest  Tasstól a vasútállomással együtt Kunszentmiklóshoz. Ugyancsak 1950-es változás volt az állami szakmunkásképzés megindítása Kunszentmiklóson, a kecskeméti 607.es szakmunkásképző fiókintézményeként, valamint a gimnázium „átkeresztelése” Baksay Sándorról Damjanich Jánosra. .  

1953 tavaszára nyilvánvalóvá vált az ország vezetői számára, hogy az elkövetett súlyos hibák a csőd szélre juttatták a gazdaságot és veszélyeztették az általuk kierőszakolt politikai rendszert. 1953 nyarán Nagy Imre lett a miniszterelnök, aki pozitív intézkedésekkel törekedett a társadalmi feszültségek csillapítására. A következő három év, 1956-ig az első számú kommunista vezető, Rákosi Mátyás és Nagy Imre váltakozó kimenetelű hatalmi küzdelmével telt. Kunszentmiklóson is megszűnt a kuláklista, konszolidálódott a Földműves Szövetkezet (FMSZ) és a két ipari szövetkezet, a Kisipari Termelő Szövetkezet (KTSZ) és a Háziipari Szövetkezet. Az időszak két legjelentősebb beruházása közül a kelebiai és a dunapataji vasútvonalat összekötő „delta” vágány csak katonai célokat szolgált, a tassi út kiegyenesítő szakaszának megépítése Tasskertes sarkától a sorompóig viszont a civil lakosság közlekedési körülményeit javította, miként az állomás és a községközpont közötti buszforgalom újbóli megindítása is.. 1954-ben nyílt meg – az időszak legfontosabb kulturális fejlesztéseként - a járási könyvtár.

Az 1948 és 1956 közötti időszak legfontosabb országos hangulatjavító sikerágazatai a tömegsport és az élsport voltak. Erre az időszakra esett a sikeres londoni, illetve a még sikeresebb helsinki olimpia, az aranycsapat tündöklése, az évszázad mérkőzésén aratott 6-3-as diadal meg az olimpiai bajnoki cím, de a bukásnak számító 1954-es vb ezüstérem, a politikai kudarcnak is tekintett vereség az NSZK csapatától. Egy egész ország lelkesedett, amikor lehetett, és gyászolt, amikor kellett.

Ugyancsak nagy jelentőséggel bírt a helyi sport ügye is. Kunszentmiklóson a labdarúgást a vasutasok csapata képviselte a negyvenes-ötvenes évek fordulója körül, szép sikerekkel, amelyek közül kiemelkedett például a csehszlovák vasutas válogatott itthoni legyőzése. Az ötvenes évek közepére a foci valamelyest visszaesett, de volt olyan év, amikor a megyei bajnokságban játszott Kunszentmiklós női és férfi kosárlabda- és röplabdacsapata is. A kosárlabda bázisa – az atlétikával együtt – a gimnáziumban volt, míg a röplabdát a tasskertesi vasutas fiatalok honosították meg és játszották jó színvonalon. Utóbbiak évről évre eljutottak a legnagyobb országos tömegsport megmozdulás, a Falusi Dolgozók Országos Szpartakiádja döntőjébe is.

Az 1956-os év több szempontból baljósan indult. Január 12-én a Dunaharaszti epicentrumú földrengés riogatta Kunszentmiklós lakóit is. Márciusban a rendkívül veszélyes dunai jeges árvíz elleni védekezés egyik központja volt a község. A két esemény közt, február elsején pedig megszűnt a Kunszentmiklósi járás, pontosabban beolvadt a Dunavecsei járásba.  A földrengést és az árvizet nagyobb baj nélkül megúszta a település, de a járás megszüntetése annál nagyobb hátrányt jelentett, főleg a négy kiskunsági település, Kunadacs, Kunpeszér, Szabadszállás és Kunszentmiklós számára. Akkoriban az a hír járta a községben erről az egyértelműen politikai hátterű döntésről, hogy a „megbízhatatlan” Kunszentmiklós kárára, s a „megbízható” Dunavecse javára született.

A nyár folyamán országos társadalmi pezsdülés támadt: a legfelső politikai vezetők belső kamarilla harcai és az ország állapota miatt egyre elégedetlenebb tömegek 1956. október 23-án a fővárosban békés tüntetéseken követelték a változásokat. A hatalom a rádiónál a tömegbe lövetett, válaszul kitört a forradalom. A forradalmi események vér nélkül, viszonylag békés körülmények között zajlottak le Kunszentmiklóson. Október 26-án a községháza előtt összegyűlt tömeg a korábbi helyi vezetőket lemondatta. Két nappal később dr. Csikesz Ferenc vezetésével megválasztották a nemzeti bizottságot, november elsején pedig megalakult a az Endrédy István vezette nemzetőrség. A forradalom leverését követő megtorlások során mintegy két tucatnyi embert tartóztattak le vagy internáltak, s tizenegyet közülük rövidebb-hosszabb idejű börtönbüntetésre ítéltek. 

A Szabadság Angyala allegorikus figurája Dinyés László 2006-ban a Kálvin téren

fölavatott emlékműve csúcsán

1957-től 1989-ig

A társadalmi-politikai konszolidálódás csak lassan indult meg az országban a forradalom leverése után. Az ötvenes évek második felében már néhány kommunális beruházás is megindult és meg is valósult Kunszentmiklóson. Elkészült a törpe vízmű, a vasúthoz vezető közút szilárd burkolatot kapott, megnyílt a tasskertesi óvoda, megépült az új gyógyszertár és a tasskertesi meg a bösztöri iskola. Fölújított épületekben kapott helyet a mozi és a szakmunkásképző intézet, a gimnázium mezőgazdasági szakközépiskolai osztályokat is működtetett a hatvanas években. Ezért is bővült új épületszárnnyal a 60-as évek első felében. A tanyai iskolák megszüntetése mellett megszervezték a volt polgári iskolában a tanyai kollégiumot.

A hatvanas évek elején, a sor került a mezőgazdaság központilag irányított, túlkapásoktól sem mentes, tömeges kollektivizálására. Ennek nyomán hat mgtsz-be kényszerültek a helyi gazdák. A tsz-esítés egyik következményeként a tanyavilág fölmorzsolódása élénkebbé vált. Még 1960-ban is tanyán élt 2300 ember, a népesség 28 %-a, tíz évvel később ezek a számok 1600 főre és 20 %-ra csökkentek, míg a rendszerváltáskor már csak mintegy hatszáz ember, alig hét százalék élt külterületen. Az átszervezésnek, és sok nehézséggel küszködő, alacsony szinten teljesítő mezőgazdasági nagyüzemek vegetálásának kedvezőtlen demográfiai következményei voltak. Miután ismét fölerősödött az ingázás és nőni kezdett az elvándorlók száma, egy évtized alatt több száz fővel csökkent a lélekszám, és visszaesett 8000 fő alá, az 1880-as évek szintjére.

Ennek a negatív folyamatnak a megállítását is célozta a hatvanas évek közepétől egy újabb központi gazdasági direktíva, amely megfogalmazta a vidék iparosításának szükségességét. Ennek kapcsán három nagyobb, fővárosi központú ipari üzem nyitott itt jelentős számú munkaerőt igénylő telephelyet. Ez a három telephely (VÁV, Csepel Autógyár majd Akkumulátorüzem, TEMAFORG) technológiában, szerevezettségben és létszámban is meghaladta az egy-két évtizede itt működő kisebb üzem teljesítményét. (KTSZ, Háziipari Szövetkezet, Tejüzem, Sütőipari Vállalat, ÉPSZER Vállalat, Költségvetési Üzem stb.)

A termelő szövetkezetek közül az életképesebbek „lenyelték” a gyöngébbeket, így a hetvenes évek közepétől – sorozatos egyesülések után – egyetlen, tízezer hektárnál nagyobb területen gazdálkodó szövetkezet, az Egyetértés MgTsz működött Kunszentmiklóson.

1967-ben valamelyest változott az országgyűlési képviselő-választás gyakorlata. Noha továbbra is a párt irányította a folyamatokat, és formálisan a Hazafias Népfront jelöltjei lehettek képviselők, a megyei listák helyett újraszervezték az egyéni választókerületeket. Akkor Bali Ferenc szabadszállási Tsz elnök lett a képviselő a Népfront jelöltjeként. Négy év múlva, 1971-ben egy szentmiklósi tsz-tag, Baski László volt a Népfront hivatalos jelöltje. Ekkor azonban meglepő eset történt a kunszentmiklósi jelölőgyűlésen. A helyi Egyetértés TSz tagjai kora délután, puccsszerűen megtöltötték a kultúrotthon helyiségét, és az egyik szószólójuk közölte a választási elnökséggel, hogy ők – a hivatalos Népfront jelölttel szemben – az elnöküket, Selyem Zsigmondot kívánják jelölni. Mivel ennek megvolt az elvi lehetősége, csak persze a Népfrontnak is jóvá kellett hagynia a jelölést, és mivel az eredeti jelölt vissza is lépett, Selyem Zsigmod hivatalos jelölt lett, és három cikluson át, 1985-ig volt a kerület képviselője. Akkor őt Bak István szabadszállási TSz elnök váltotta – az utolsó „népfrontos” képviselőként.

1970. január 1-jétől változott Kunszentmiklós közigazgatási besorolása és helyzete. Nagyközségi rangot kapott, és a megszűnt dunavecseiből átkerült a kecskeméti járásba. Ez a változás együtt járt az önkormányzatiság bizonyos elemeinek a visszajuttatásával, más szóval némileg nőtt mind a helyi tanács, mind pedig a hivatal jogköre. Ugyanekkor az országos településhálózat-fejlesztési koncepció várossá fejlesztendő, a környező településekre kiterjedő vonzáskörrel rendelkező nagyközségek közé sorolta a nagyközséget. Újabb közigazgatási változást jelentett 1984-ben – a járások megszűnésével összefüggésben – Kunszentmiklós városi jogú nagyközséggé nyilvánítása.

Az 1973-74-ben csúszózsalus eljárással épült víztorony (fotó Skoumal Gergely)í

A hetvenes évek elejétől az infrastruktúrában is fejlődésnek indult a nagyközség: lakótelep épült, a víz- és szennyvíz, valamint a gázvezeték-hálózat bővült, crossbar telefonközpont létesült, kiépült a MÁV villamos felsővezeték. Jelentősen átformálták a település arculatát a hatvanas- hetvenes évek központi parkrendezései, az úgynevezett „kockaházak” eluralkodása a családiház-építésben, majd a nyolcvanas évek közepén a központot átszelő Bakér lefedése, és az így nyert területeken a sportpályák és a parkoló építése. A kereskedelem fejlesztését szolgálta az új piactér és vásártér kialakítása, majd az ABC és az iparcikk áruház megnyitása.

A nyolcvanas évek végéig több egészségügyi, oktatási és kulturális célú fejlesztés is megvalósult. Az 1967-ben 620-as számon önállósult Szakmunkásképző Intézet új otthonba költözhetett, a régi mozi helyére, miután a hatvanas évek közepén új, modern mozit alakítottak ki a volt takarékpénztár épületében. Az 1970-es években megnyílt az első falumúzeum, a lakótelepen óvoda és központi konyha épült, új labdarúgó pályával bővült a sporttelep majd a nyolcvanas években elkészült az új ÁMK és az egészségügyi központ, és megnyílt a Virágh-kúriában az új múzeum, valamint a Diószegi Emlékház..

Új típusú intézményként szerveződött meg az 1970-es évek közepén a Kunszentmiklós határára is kiterjedő Kiskunsági Nemzeti Park, amely erőteljesen hatott a település gazdasági viszonyaira, de hatott a kultúrára, az idegenforgalomra és – elsősorban az oktatás és ismeretterjesztés révén – a lakosság környezetszemléletére is. Ugyancsak a hetvenes évek újszerű szerveződése volt a fiatal értelmiségiek kezdeményezte Herman Ottó TIT Klub, ami tulajdonképpen értelmiségi klubként működött. A nagyközségi tanács kiadott egy stencilezett időszaki lapot, Kunszentmiklósi Hétköznapok címmel. A nyomda újraalapítása után Hírmondó címmel jelent meg helyi információkat is közlő műsorújság, ez a nyolcvanas évek közepétől havi tájékoztató lapként működött, a rendszerváltásig.

Az 1960-as évek sportsikereit a diák atléták alapozták meg, Mózes Albert irányításával. Ezekben az években sikersportág lett a labdarúgás is, itt a sikerek kovácsa Dobos József volt. Az ifjúsági csapat megye bajnok lett, a felnőtt csapat pedig megyei második helyezést ért el. A hetvenes és nyolcvanas években az asztalitenisz szakosztály ért el országos elismertséget, Vörös János vezetésével. A nyolcvanas évek közepén megszerveződött a kézilabda szakosztály, amelynek mindenese Haspel András volt. Az egész korszak legeredményesebb szentmiklósi sportága azonban a birkózás volt, amelyet Kovács Sándor honosított meg, és a Bíró-család vitt tovább. A különböző diák-, serdülő és ifjúsági korcsoportokban számos országos bajnoki címet és helyezést, korosztályos válogatottságot mondhattak magukénak a település ifjú birkózói.

Az itt vázolt folyamatok összegzéseként 1989 tavaszán – 113 év után – ismét város lett Kunszentmiklós, de a városi intézményrendszer kiépülése és a jellegzetes kisvárosi arculat kialakulása már a rendszerváltás után kezdődött meg.

Az új városcímer